Puhl Antal (1950-2023)

1950. október 30-án Dunabogdányban született.

A szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett 1969-ben. 1975-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen a Középülettervezési Tanszéken. Építészmérnöki pályafutását a KÖZTI-nél és az IPARTERV-nél kezdte, majd a BME Középülettervezési Tanszékének adjunktusa volt 1977 és 1987 között. 1981-ben végzett a Mesteriskola V. ciklusában.

1987-től 1991-ig a Lakótervnél, Finta József műtermében, 1991-1992-ben önálló műtermében dolgozott. 1992-ben Szentendrén önálló tervezőirodát hozott létre, amelyet 2010-től Dajka Péterrel közösen jegyzett.

1993-ban címzetes egyetemi docensi, 1999-ben DLA-fokozatot, és 2009-ben egyetemi tanári kinevezést kapott.

A Debreceni Egyetem (DE) Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékét vezette 2010 és 2016 között. 2020 novemberében professor emeritus címmel tűntették ki.

2015-ben esztétikából szerzett MA diplomát a DE Filozófia Intézetében, majd ott doktoranduszként folytatta tanulmányait.

Tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, a Magyar Építész Kamarának és a Magyar Filozófiai Társaságnak. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, valamint a Cseh Építőművész Szövetség tiszteletbeli tagja volt.

 

Jelentősebb munkái

1981 – Kőfaragó Vállalat szociális épülete, Süttő

1987 – Elvarázsolt Kastély, Budapest, Budapesti Vidám Park, Török Ferenccel

1989 – Kempinski Hotel Corvinus, Budapest, Erzsébet tér, Finta Józseffel

1992 – Kereskedelmi és Hitel Bank, Budapest, Oktogon, 1992, Havas Anikóval

1993 – Kereskedelmi és Hitel Bank, Budapest, Váci u., Havas Anikóval, Varga Mártával

1993 – Zwack Unicum Rt. irodái, Budapest, Szekér Ferenccel, Torday Krisztinával

1993 – Terra Üzletház, Budapest, Párisi u., Szekér Ferenccel

1994 – Bernard Florentin óraszalon, Budapest, Rákóczi út

1995 – Korona Szálló, Nyíregyháza

1995 – Anno étterem és kávéház, Budapest

1995 – Postabank brókeriroda, Budapest, V. ker., Bécsi u., Dömötör Álmossal

1997 – A CIB Bank Andrássy úti épülete, Budapest

2001 – MOM Park irodaházak, Budapest, Marián Balázzsal

2001 – MOM Park Multifunkcionális Központ, Budapest, Dajka Péterrel, Dobrányi Ákossal

2003 – Anjou residence, Budapest, I. kerület, Dobrányi Ákossal, Marián Balázzsal

2005 – 40 lakásos lakóépület, Budapest, Kazinczy utca 13., Dajka Péterrel

2005 – Diákhotel, Sopron, Dajka Péterrel

2006 – 90 lakásos lakóépület, Budapest, Kazinczy utca 9., Dobrányi Ákossal

2006 – BDF Regionális Tudásközpont, Szombathely, Dajka Péterrel

2007 – ÉMI Ipari Park, Irodaépület, Szentendre, Dajka Péterrel

2008 – Eötvös József Főiskola Kollégium, Baja, Dajka Péterrel

2008 – Eötvös József Főiskola Nagyelőadó és könyvtár, Baja, Dajka Péterrel

2008 – Szentendrei Régi Művésztelep felújítása és bővítése, Szentendre, Dajka Péterrel

2011 – TEVA Gyártóüzem, Gödöllő, Dajka Péterrel

2015 – A Déli Klotild palota átalakítása luxusszállodává, Budapest, Ferenciek tere, Dajka Péterrel

2016 – Vízilabda és Úszóközpont, Eger, Dajka Péterrel, Rátkai Annával

2017 – Marina Life, 412 lakásos társasház, Budapest, Dajka Péterrel, Füzesi Katalinnal

2020 - Kék ház, Szentendre, Füzesi Katalinnal, Rácz Henriettel

2021 - Debreceni Egyetem Műszaki kar bővítése és felújítása, Debrecen

2022 - Tribe Hotel, Budapest

2022 - Nyaraló épület, Velence

2023 - Marina City, 3x167 lakásos társasház együttes, Budapest

Kitüntetései és díjai

1975 – Diplomadíj

1993 – Ybl Miklós-díj

1998 – Az Év lakóháza, fődíj

1998 – Az Év lakóháza, Sofa Rt. díja

2000 – Az Év háza, a Fővárosi Önkormányzat különdíja

2002 – Pro Architectura díj

2005 – Pest Megyei Nívódíj

2008 – Pest Megyei Nívódíj I.

2013 – Média Építészeti Díja Fenntartható Építészetért Különdíj

2013 – PREFA Fémlemezfedések az építészetben különdíj

2014 – A Debreceni Egyetem Műszaki Karának publikációs díja

2015 – Wéber Antal díj

2016 – A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Dékánjának elismerése oktatásáért

2016 – A Debreceni Egyetem Rektorának elismerő oklevele oktatásért

 

Kiállításai

1981 – Budapest Fiatal építészek kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, csoportos

1987 – Budapest Fiatal építészek kiállítása, Vigadó Galéria, csoportos

1993 – Prága, Magyar Kultúra Háza, önálló

1994 – Budapest, Tölgyfa Galéria, önálló

1996 – Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem, önálló

1997 – Pest Megyei Művelődési Központ, Szentendrei építészek, csoportos

2004 – Pozsony, KFA Galéria, önálló

2004 – Prága, Magyar Kultúra Háza, önálló

2005 – Brno, Galerie Archtecktury, önálló

2006 – Pest megyei építészek kiállítása, Budapest, Gödör, csoportos

2010 – Miskolc, Kós Károly ház, életmű kiállítás Dajka Péterrel

2011 – Szegedi Tudományegyetem, életmű-kiállítás

2013 – Szentendrei építészek kiállítása, Ferenczy Múzeum Képtára

2014 – Prága, Hradzsin, V4 Híres villái kiállítás

 

Puhl és Dajka Építész Iroda


H-2000 Szentendre, Bartók B.u.24.

Tel.: +36-26-301-247, +36-26-301-248

E-mail: info@puhlarchitect.hu

Facebook